CÉGTULAJDONOSUNK CIKKE!
A Londonimagyarok Kft. szolgáltatásai között megtalálhatjuk a szállások bő választékát, valamint tájékoztatást kaphatunk az angliai munkavállalással kapcsolatosan is , melyet tesszük itt Budapesten ahol a londoni iroda kirendeltsége is megtalálható.
Szabó László, tulajdonost faggatja kollégánk cégének indulásáról, valamint arról, hogy mit nyújt az Angliában dolgozni, valamint vendégeskedni vágyó személyeknek ezen iroda.
Nos, én is úgy kezdtem mint mindenki más, kezdetben szakács voltam, majd felvonószerelőként helyezkedtem el. Viszont mint mindenkinek nekem is voltak álmaim es vágyaim, és 2 év után úgy éreztem eljött az idő, hogy megvalósítsam ezeket. Ez alatt az idő alatt sikerült összegyűjtenem annyit, amivel el tudtam indítani cégemet, nagyon sok mindenről lemondtam ez idő alatt, de nem bántam meg egy percét sem.
A kezdet persze nem volt könnyű, de manapság mar sehol sem az. Nagyon sokan támogattak es biztattak, hogy csináljam, ez rengeteg energiát adott nekem. Jelenleg 10 saját házam van es kb 60-at saját cégem menedzsel Londonban.
A fő cél, amit az iroda is képvisel, hogy segítsünk azon személyeknek, akik most szeretnének azon útra lépni, amit én is tettem 8 évvel ezelőtt.
Milyen egyéb szoláltatást tudnak a szálláson kívül biztosítani a Londonba érkező magyaroknak?
Azon kiérkezőknek, akik hosszabb távra, vagyis dolgozni érkeznek az országba mindenekelőtt részletesen tájékoztatjuk az angliai szokásokról, ez főleg a munka köré koncentrálódik. Milyen legyen az önéletrajz, milyen referenciákra lesz szükség, hogyan kezdjünk neki a munkakeresésnek, melyben irodánk nagyon sokat tud segíteni, hisz cégünk nagyon sok munkaközvetítő céggel áll kapcsolatban, ezáltal a kiérkezőket minél hamarabb szeretnénk munkába is állítani. Ez a kiérkezők érdeke és a miénk is.
Olyan hírek járják a világot, hogy Angliában is magas a munkanélküliség, mennyire ad igazat ezeknek a híreszteléseknek?
Nem csak Magyarországon érezhető a gazdasági világválság, természetesen ez Angliára is vonatkozik. Míg azt mondanám, hogy eddig elég volt egy gyenge alapszintű angol nyelvtudás , ahhoz, hogy valaki munkához jusson, ez jelenleg nem elegendő.
Londonban még mindig jóval több lehetőség van a válság ellenére is. Tapasztalja ezt minden kiutazó aki nálunk él. A munkavállalók eddig dolgozhattak heti 48- 50 órát ezt most szabályozták 40 órára, de ez még mindig jóval magasabb, hisz ha átgondoljuk, akkor a 40 óra lenne szabályos.
Milyen tanácsot tudna adni azoknak, akik úgy döntenek, hogy igénybe szeretnék venni irodájuk szolgáltatásait?
Mindenképp tanácsolnám, hogy tartsanak ki elhatározásuk mellett és ne befolyásolja semmi sem döntésüket.
Mindenhol vannak és lesznek buktatók az életben, sajnos manapság nehéz jó döntést hozni , de ha elég kitartóak vagyunk, és tesszük amit tennünk kell, eredményesek leszünk!
Bővebb információt kaphatnak a www.londonimagyarok.hu oldalon. Info vonal: 06-30-444-7777