Szállásaink London északi, észak-keleti, valamint észak-nyugati területein helyezkednek el, főként a 2,3,4-es zónákban, tömegközlekedéssel jól megközelíthető helyeken. Jelenleg tobb, mint 60 ingatlanunk van mintegy 300 kiadó szobával. A szállások 3-6 szobás házakban/lakásokban vannak. A konyhákat, illetve fürdőszobákat a lakók közösen használják (néhány ingatlan több fürdőszobával és WC-vel van felszerelve). A szobák egy, illetve kétszemélyesek, ezenkívül lehetőség van ún. studiók (garzonlakások) bérlésére is.
Lakásaink bútorozottak és teljesen felszereltek, tehát az egyes ingatlanokban minden olyan háztartási eszköz megtalálható, ami alapvetően szükséges a lakhatáshoz. Minden lakásban van mosógép, porszívó, vasaló, a konyhákban kombinált hűtőszekrény, tűzhely, mikrohullámú sütő, kenyérpirító, vízforraló, főzőedények, tányérok, poharak és evőeszközök.
Továbbá minden ingatlanunkban ingyenes, vezeték nélküli internet hozzáférést biztosítunk (PC-ről, laptopról mindenkinek magának kell gondoskodnia).
Házainkon belül bármikor lehetőség van átköltözni akár egyik napról a másikra, amennyiben valakinek nem felelne meg az érkezésekor elfoglalt szállás, esetleg közelebb szeretne költözni a munkahelyéhez.
A bérlet feltételei:
A szállás elfoglalása előtt 3 hónapos névre szóló szerződést kötünk lakóinkkal, amely kéthetes felmondási idővel bármikor megszakítható. Ennek megfeleloen, lakoinknak 2 héttel a tervezett kikoltozesuk elott jelezniuk kell kikoltozesi szandekukat. A kéthetes felmondási idő alatt is fizetni kell a lakbért, majd a két hét leteltekor, a kikoltozas napjan, a kaució/depozit egy összegben visszatérítésre kerül. Ennek feltétele, hogy a bérlő az ingatlant eredeti állapotában adja át, illetve hogy a kéthetes felmondási időnek eleget tegyen.
Beköltözéskor lakóinknak két hét kauciót (depozitot), egy hét lakbért, egyszeri £38 regisztrációs díjat, valamint £12 kulcsdepozitot kell elore kifizetni. A kulcsdepozit a kulcsok hiánytalan leadása esetén visszafizetesre kerul a kikoltozo lako(k)nak.
Ingyenes biztositunk minden lakonknak uj, teljes ágynemű szettet huzattal, így ezt sem kell otthonról hozni a kiérkezőknek.
(A szerződés 3 hónap után automatikusan megújul, igy nem kell meghosszabbítani vagy újraírni.)
Áraink:
- Egy másik személlyel megosztott szoba
(twin): £59-£75/fő/hét
- Franciaágyas szoba
(double): £118-£150/hét
- Háromágyas szoba /külön igény esetén/ :
£47/fő/héttől
- Egyszemélyes szoba
(single): £75-£95/hét
- Studo lakás
(garzon): £150-£195/hét
(Az árak az összes közüzemi számla díját –rezsit tartalmazzák!)
Budapesti irodánkban személyesen érdeklődhet szállásaink és egyéb szolgáltatásaink iránt!
TOVÁBBI INFORMÁCIÓ ÉS SZÁLLÁSFOGLALÁS: 06-30-444-77-77 vagy 06-30-444-66-44